Axl 1962. február 6.-án L. Stephen és Sharon Bailey legidősebb fiaként látta meg a napvilágot Lafayette-ben. Egyszerűen, Bill Bailey név alatt nevelkedett (akit Slash 1986-ban tréfásan csak "az Ayatollah egy reinkarnációjának" nevezett). Billy még gyerek volt, amikor vérszerinti apja, egy bizonyos William Rose, akit egyébként visszaeső helyi bajkeverőként tartottak számon, elhagyta fiatal feleségét. Nem sokkal később az édesanyja újra férjhez ment. Az új férj gyermekéül fogadta a srácokat (Axl-nek van egy Stuart nevű öccse is), és mindkettejüknek saját vezetéknevét adta. Bár Axl azt állítja, ma már mostohaapjára tekint fel édesapjaként, amikor tinédzserként először szembesült az igazsággal, örjöngeni kezdett. Vadmacskaként harcolt szülei ellen és minden barátjával közölte, hogy ezentúl csakis W. Rose-ként szólíthatják, azon a néven, amivel megszületett.
Tizenhét évesen kezdte vörös haját hosszúra növeszteni, és ekkor gondolt először komolyan arra, hogy összehozzon egy bandát. Gyerekként klasszikus zongoraleckéket vett, és még a Pentecostal-i templomi kórusban is énekelt, nem is beszélve néhány kérészéletű helyi, Lafeayette-beli csapatról. Az egyikét Axl-nek nevezték. Ez lett a beceneve, hiszen könnyebb volt így nevezni, mint a meglehetősen nehézkes W. Rose-nak. A banda feloszlott ugyan, de a becenév megmaradt.
Később, 1986-ban, közvetlenül azelőtt, hogy a Geffen kiadóval megkötötték volna a szerződésüket, nevét törvényesen is W. Axl Rose-ra változtatta. A szavak kezdőbetűiből összeállítható a WAR, azaz Háború szó. Axl mindig is ragaszkodott ahhoz állásponthoz, hogy az egész merő véletlen, ám a Lafayette-i rendőrségnek erről bizonyára más lenne a véleménye. Tinédzserkorát a hatóságokkal történt összetűzések jellemezték.
Duff ,,Rose'' McKagan
Michael McKagan néven született a Washington állam-beli Seattle-ben, 1965 február 5-én, a család nyolcadik gyermekeként. Duff (a punk neve) már beleszületett a zenei környezetbe, bátyja (Bruce), aki maga is basszusgitáros volt, tanította meg neki az első akkordokat.
Duff-ra a punkzene tette a legnagyobb hatást. Saját bevallása szerint tizenöt és tizenkilenc éves kora közt több mint harminc bandában játszott. Nem csak basszgitárosként tevékenykedett, hiszen a dobolást és gitározást és kipróbálta. Majdnem az angol proto-punk együttes, az Angelic Upstarts dobosa lett. A korlátozott rock-köröket már unta Seattle-ben, így otthagyta az egészet és elindult Los Angeles felé.
Rengeteg történet keringett L.A.-ről, arról, hogy milliónyi jó gitáros nyomul arrafelé. "Azt pedig végképp nem gondoltam magamról, hogy a top gityósok egyike lehetnék. Szóval, hogy legalább megvethessem a kibaszott lábamat, elhatároztam szerzek egy basszusgitárt meg egy erőlködőt, és úgy próbálok szerencsét."
Több együttes után egy rövid időre beszállt a Road Crew-ba, ahol csak két tag volt stabilan: az egyik egy halkbeszédű, göndör hajú srác, akit egyszerűen csak Slash-nek ("Húgy") hívtak, és egy nagyképűdobos, Steven. Ez a banda mindig új tagok után kutatott, mivel Slash-en, és Steven-en kívül senki sem bírta túl sokáig. Duff így hamarosan ki is lépett, majd jelentkezett Axl hirdetésére...
Szólóalbuma Belive In Me címmel 1993-ban jelent meg. A Guns-ból való kilépése után egy régi bandájának - Ten Minute Warning - című albuma (1998) is kiadásra került. De Duff a Neorotic Outsiders-ben (1996), és a Slash's Snakepit-ben (1995) is benne volt.
Slash
Slash, akinek igazi neve Saul Hudson, az angliai Stoke-On-Trent-en született 1965. július 23.-án. Édesapja, Tony fehérbőrű angol, édesanyja Ola, fekete amerikai. Két fiuk született, Slash és öccse, Ash. Mindkét szülő munkája szorosan kapcsolódott a zeneiparhoz. Tony, mint grafikus tervező dolgozott. Egyik legemlékezetesebb munkája Joni Mitchell 1973-as Court and Spark című lemezének borítója. Ola ruhatervezőként tevékenykedett, ő készítette például a kosztümöket David Bowie első mozijához, az azóta klasszikussá vált 1975-ös The Man Who Fell To Earth című filmhez. Apja egyik barátja volt, aki először Slash-nek nevezte a fiút.
"Egyfajta lázadó stílusú hippi családban nevelkedtem, kölyökként igen szabadon éltem. Baszdmegezni úgy hét vagy nyolcéves koromban kezdtem, és a szüleimnek is gyakran mondtam, hogy basszák meg. Azt hiszem, sokan rémítőnek tartották ezt..." E szabadszájúsággal ellentétben a valóságban Slash igen zárkózott srác volt, aki nehezen tudott társaságban ellazulni. "Ez az egyik oka, hogy inni kezdtem. Ha nem ihatok, magamba süllyedek. És persze jó is ..., szeretek berúgni. Ezt a szokást tizenkét évesen kezdtem felvenni. Segít, hogy kibújjak a csigaházamból. Egyszerűen képtelen vagyok józanon normálisan viselkedni társaságban."
A fiatalember élete akkor kezdett a feje tetejére állni, amikor szülei házassága megromlott. Mivel a hetvenes évek elején szétköltöztek, Slash egy ideig nagymamájával élt. Tizenegy éves volt, amikor apja elhatározta, hogy fiával Kaliforniába költözik. A külvárosi Anglia viszonylagos nyugalma után Slash nehezen tudott alkalmazkodni az új, izgalmas amerikai környezethez. "Amikor megérkeztünk L.A.-be, és elkezdtem iskolába járni, nem illettem a képbe igazán. Tizenhárom évesen rájöttem, hogy beleszarok, nem törődök többet ilyesmivel. És mintegy varázsütésre mindenki haver lett, én pedig egyre népszerűbb. Egész különös volt. Addigra viszont már engem nem érdekelt ez, mert inkább szerettem egyedül lógni, kerülni az iskolát és gitározni ..."
Szülei zeneipari kapcsolatai folytán Slash tinédzserkorára hatalmas lemezgyűjteményt halmozott föl. A rockzenén kívül különböző stílusú popzenei lemezeket is gyűjtött. "Mindig is szerettem a zenét. Kedvenceim közé tartozott a The Who, Joni Mitchell, a Led Zeppelin, Minnie Ripperton, a The Rolling Stones, Chaka Khan. Tudod a Rags To Rufus című nóta és ilyesmi. Ez mind meg volt nekünk." Annak ellenére, hogy ilyen zenei háttérrel rendelkezett, hangszervásárlás és a zenetanulás gondolata egyszerűen nem izgatta. Akkor támadt először ilyen ötlete, amikor Steven Adler először mutatott neki egy erősítőhöz csatlakoztatott elektromos gitárt. "Steve bedugta a dugót, tökig csavarta a hangerőt, és állati hangosan döngetni kezdett rajta. Engem pedig baszottul elbűvölt." Tény, hogy annyira elbűvölte, hogy elszaladt és vásárolt magának "öt dollárért egy darab fát, amire néhány húrt szereltek", majd alapszintű gitárleckéket is vett, majd az egészet otthagyta, hogy hazamenjen kedvenc Aerosmith, valamint Led Zep lemezeire gitározni. "Akkoriban fogalmam sem volt a basszus- és szólógitár közti különbségről, vagy bármi ilyesmiről. Lényegében azért választottam a szólógitárt, mert több húr van rajta." s
szólógitárt, mert több húr van rajta."
zólógitárt, mert több húr van rajta."
Slash 1992-ben feleségül vette Reneč Sulan-t, majd hamarosan elvált tőle. 1995. februárjában kiadta szólóalbumát, Slash's Snakepit: It's Five O' Clock Somewhere címmel, melyben Matt, Gilby, és Dizzy is közreműködött. 1996-ban pedig Axl-lel való összetűzései miatt kilépett a bandából.
Steven Adler
Steven Adler 1965. január 22.-én született a Cleveland állambeli Ohio-ban. De legtöbben úgy ismerik, mint "a hollywoodi, aki Amerikában született és nevelkedett". Steven Adler még gyerekként, családjával együtt költözött Los Angeles-be, ott nőtt föl, és a "kaliforniai srác" megtestesítőjévé vált. Haja napszítta szőke, bőre barna és tetovált, szeme olyan mélykék, mint a hollywoodi dombok fölött kéklő ég. És mint mindenki más, ő is gitáros akart lenni. Alig volt tizenkét éves, mikor minden teketória nélkül kipenderítették otthonról. Mire ő és Slash tizenhét évesek lettek, Steven tudtása és képessége messze elmaradt Slash-é mögött, így bölcsen sutba dobta a gitárt, és egy rövid időre énekessé nevezte ki magát. Azon rövidéletű felállások egyikében vett részt, melyekkel Slash próbálkozott folyamatosan. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ez sem működik, elkezdett fazekakon és lábasokon dobolni, majd miután úgy érezte, hogy van érzéke hozzá, spórolni kezdett első dobszerkójára. Belépett hát az elég bizonytalanul működő Road Crew-ba. "Jó kis csapat volt az - mondogatta mindig Slash - Olyan, mint most a Metallica, csak énekes nélkül..."
A bandából Steven "Popcorn" Adler-t 1990 nyarán közös elhatározással külte el a Guns N' Roses, mert már a drogokon kívül mással nem fogalalkozott. Helyére a Cult dobosa, Matt Sorum került.
A Guns-ból való kiválása után megpróbálta feltámasztani a Road Crew-t, de sikertelen ötlet volt. Most a Freaks In The Room-ban dobol.
Izzy
Jeff Isabelle - a barátainak és azoknak, akik a barátai akartak lenni, egyszerűen csak Izzy - 1962. április 8.-án született Lafayette-ben. A banda egyetlen tagja, aki a gimnáziumból érettségi bizonyítvánnyal távozott. Izzy nem volt az a csavargó típusú rocker. Inkább a gitárjával bíbelődött. Míg Axl csupa tűz és szenvedély volt, addig Izzy, a csapat legvisszahúzódóbb tagja szeretett észrevétlen árnyékként belépni és kisurranni egy szobából.
Axl-t és Izzy-t - aki talán barátjánál csendesebb, de nem kevésbé intenzív egyéniséggel bírt -, már hajdanán szinte családias szálak fűzték egymáshoz. És ez a kötelék sokat kibírt. "Sajnos, az a tény, hogy Indiana-ból származom, mit sem segített üzletileg a karrierem építésében. Egy kibaszott, semmirekellő hely az!" Amikor 1982-ben Izzy Kalifornia felé vette az irányt, Axl hamarosan követte őt. Egy banda alakításának ötletét forgatták a fejükben...
Nem sokkal a Use Your Illusion után Izzy 1991. november 7.-én kilépett a bandából, a banda összevisszaságára hivatkozva. Azonban 1993-ban, Gilby szerencsétlen motorbaleste után (ti. eltörte a kezét), Izzy beállt Gilby-t helyettesíteni egy koncert (Tel Aviv, Hayarkon Park, 1993. május 22.) erejéig. 1998-ban kiadta szólóalbumát: Izzy Stradlin' And The Ju Ju Hounds, melyen Duff nyomja a basszust.
Matt
Matt Sorum 1960. november 19.-én született a kaliforniai Venice Beach-en. A Cult dobosát Guns N' Roses-hoz Slash szervezte be Steven Adler kiválása után (1990 nyarán). Matt és Dizzy első GN'R koncertje nem is valami kis piti bárfellépés volt, hanem egyből a brazíliai "Rock In Rio II", 1991-ben. Slash szerint, ha nem ment volna el arra a Cult koncertre, lehet, hogy a banda még akkor (1991) feloszlott volna...
"Az első dolog, amit a koncerten észrevettem, az a dobos nagyszerűsége volt. Arra gondoltam, hogy mi miért nem tudunk találni egy ilyen dobost? Mi ebben a nagy dolog? Szinte a hajamat tépve próbáltam egy olyan fickót találni, aki illett a csapatba. Mi nem csupán kibérelni akartunk valakit, aki rendszeresen eljátssza a rá osztott szerepet. Aztán eszembe jutott ez a Cult buli..."
Slash
"Végül Matt teljesen gatyába rázta a bandát. Egy hónap alatt megtanult harmincnyolc számot, hangról hangra, tökéletesen..."
Duff, 1990.
Matt hivatalosan 1998-ig volt Guns N' Roses tag, utána Josh Freese lett a dobos. De előtte Matt csatlakozott a Neurotic Outsiders-hez (1996), és a Slash's Snakepit-ben is dobolt (1995).
Gilby
Gilby Clarke 1962. augusztus 17-én született a Cleveland állam-beli Ohio-ban. Gilby 1984 óta Izzy haverja, volt és talán a sors iróniája, de pont az ő(Izzy) helyére került be a Guns N' Roses-ba pár hónappal a Use Your Illusion I és II kiadása után (1991 november). Gilby a Los Angeles-i Kill For Thrills zenekar gitárosa/énekese/dalszerzője volt. Vagyis egy képzett, sokoldalú zenész, aki azonban mindezidáig csupán mellékszerepet kapott a csapat fő alakjai mellett.
Gilby hobbija közé tartozik többek közt a motorozás is, ennek a szenvedélyének köszönhette, hogy egy baleset folytán eltörte a kezét, így 1993-ban Izzy-nek kellett helyettesítenie a Tel Aviv-béli (Izrael) GN'R koncerten.
Gilby Axl-ről szóló nem épp rokonszenves megjegyzései miatt vált ki a Guns N' Roses-ból. Kiválása után a banda hanyatlani kezdett... Majd később Axl régi barátja, Paul Huge került helyére. Gilby eddig három szólóalbumot adott ki: Pawnshop Guitars (1994), The Hangover (1997), és a Rubber (1998), valamint közreműködött a Slash's Snakepit-ben.
Dizzy
Dizzy eredeti neve Darren Reed. 1962. június 18-án született a Cleveland állambeli Ohio-ban. Dizzy a "The Wild" névre hallgató bandában volt billentyűs. Egy időben pedig Axl-ék kertszomszéda is. A GN'R már régebben is kérte Dizzy-t, hogy szálljon be hozzájuk, de mindig közbe jött valami. Így Dizzy csak a 1990 tavaszán került a bandába hatodik tagként.
Mostanában Duff és Izzy szólóalbumán is közreműködött, meg a Slash's Snakepit-ben is, mint billentyűs.
Megosztás
Link:
Hozzászólások (0)
Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!